Facebook oldal

Sziasztok!

Egy kis csoport összehozás?
Gyertek és legyetek részesei ennek a horrornak a saját nyelveteken:

Facebook

Akik jobban preferálják a képi és hanganyagot:

Youtube SCP Alapítvány

Munka a bloggal

Mindenkit üdvözlök!

Mint látjátok lassan újra aktív lesz a blog. Ezt főleg Baltazár nevű blogger felhasználónknak köszönhetjük, ugyanis az ő fordításait is megjelenítettem. 

Kicsit formailag van mit javítani a bejegyzéseken, de sajna valamikor nem "úgy viselkedik" a szöveg, ahogy én azt szeretném. Inkább a gyorsaságra megyek, hogy fent legyen a blog bejegyzés, mint a formára, de lassan kialakul majd az is. Addig is türelmeteket kérem.

Amúgy köszönöm a segítséget, nagyon örülök, hogy más embereket is érdekel az SCP Alapítvány. 

Remélem egy jó közösséget is sikerül majd összehoznunk ahol, [ELTÁVOLÍTOTT ADAT] és [ELTÁVOLÍTOTT ADAT]. Ha esetleg szeretnél írni ezen az e-mailen megteheted : bonitarevolver@gmail.com. 
SCP-058
(A sötétség szíve)
(Nem saját fordítás)
Besorolási Osztály: Keter

Különleges Elszigetelési Eljárások: SCP-058 - at minden körülmények között egy 5 méter x 5 méter x 5 méteres tárolási kamrában kell tartani. A kamra falainak 3 méter megerősített acélból, emögött még további 10 méter megerősített betonból kell állnia. SCP-058 - at 3 naponta egy élő tehénnel kell etetni. SCP-058 kamrájában karban tartást kell végezni 60 percenként mialatt SCP-058 alvó állapotban van; és 15 percenként mikor SCP-058 ébren van. SCP-058 - at semmilyen körülmények között sem szabad kiengedni a tárolási kerületéből. SCP-058 beszédét folyamatosan rögzíteni kell. A személyzetnek tilos 30 percnél tovább hallgatnia SCP-058 beszédét. Szökés esetén, a létesítménynek meg kell fontolnia egy lehetséges kiegyezést vagy egy nukleáris fegyver helyszíni bevetésének megkezdését. SCP-058 eddig legalább 149 D-osztályú személy és 14 ügynök haláláért felelős.

Leírás: SCP-058 hasonlít egy szarvasmarha szívhez, négy rovar-szerű lábbal, melyet főleg járásra
használ, és négy darab borotva éles tüskével borított változó hosszúságú csáp. SCP-058 rendelkezik
egy éles 'fullánkkal' a hátán, még pedig felső üres visszerében, mely egy igen jellegzetes szerv. SCP-
058 csápjai elérhetik akár a 3,2 métert. Csapásainak gyorsasága meghaladhatja 320 km/órát. SCP-058 rendkívül ellenséges, ezért nagy valószínűséggel ki fog használni minden lehetőséget, hogy kárt tegyen a körülötte lévőkben. Kimutatták, hogy SCP-058 nagyon sérülés tűrő, ezért körültekintéssel kell megközelíteni még akkor is, amikor ez látszólag nem lehetséges.

SCP-058 rendkívül mozgékony és képes gyors mozdulatokra, mint függőleges, mint vízszintes felületen. Rögzített sebessége hozzávetőlegesen 90km/h – kisebb megszakításokkal, 200 méternyi távolságon –, emellett képes 0-ról 90km/h-ra gyorsulni 2 másodperc alatt. Kimutatták, hogy a csápokat a megnövekedett súlytőke áthelyezésre és az egyensúlyának megőrzésére használja, ezzel segítve magát, hogy nagyon gyorsan áthelyezhesse magát egyik felületről egy másikra.

SCP-058 emberi hangon beszél, bár fiziológia megfigyeléseink alapján nem képes biológiailag
hangképzésre. SCP-058 egy férfias óangol akcentussal, mély hangon, vokális tónussal, és enyhén
selypítve beszél. SCP-058 folyamatosan beszél a körülményektől függetlenül; még támadás közben a
beszéd hangja és a beszéd üteme nem változik. SCP-058 beszéde mentes bármifajta beazonosítható
konkrét eseménytől, személytől, vagy külső helyszíntől, mely SCP-058 - cal kapcsolatos (Lásd Interjú
058-04 Átirata).

SCP-058 illusztrációja

Interjú 058-04 Átirata:
SCP-058: Álmaimban a királynő csodálja, hogy a szerelemnek szívében és minden csendes ősi
gyógykezelésben élek, mit egykoron egésznek hittem.
Dr. Johnston: Mi az ön neve?
SCP-058: Keresem a kinyilatkoztatást, melyet a szent mondott a bölcsteleneknek álmaikban a hideg
parázsok napfényében, mely napfény a fekete vér taván elhalványul és a kígyók, mik az őszi bárány
fákról marják el a gyermekek kenyereit.
Dr. Johnston: Mi az ön neve?
SCP-058: A végtelen szenvedés a tudatlan emberek bánata, kik sohasem fáradnak bele szívük
mélységeinek fürkészésébe és csak látván egy szegény világ sokaságának szenvedésit, hol mindenik
ezüst késsel és brutális örömmel nyúznak sebeket hátaikra.
Dr. Johnston: Ön honnan származik?
SCP-058: A rémálom egy álom a névtelen lövedékhez, mi aknamezőkön, őzeken és királyokon vándorol keresztül.
D-067 - es Személy: Ez valami ijesztő segg. (D-067 sikoltozni kezd)
SCP-058: Az éjszaka beárnyékolja a becsület összes efféle szikráját az újszülöttek epe baján, és az
álombéli anyatej azonnali melegségén keresztül, mielőtt semmi nem volt gonosz.
D-067 - es Személy: (Továbbra is sikoltozik)
Dr. Johnston: Eressze el!
SCP-058: Másodperceken belül a Nap lüktetni fog, mint a dobok minden szívben, mely elemészti a
fülnek zaját.
D-067 - es Személy: (A sikoltozás hirtelen abba marad)
SCP-058: Az érzéki erőszak kéje mind az a bizonyosság, amire valaha is szükséged lesz, hogy
megismerhesd az élet értelmét.

<Interjú Vége>

Megjegyzés:
SCP-058 - cal először a(z) ██ oldalon találkoztunk, mikor az egy [ELTÁVOLÍTOTT ADAT]-ből bujt elő. SCP-058 rendkívül ellenséges és izgatott volt. Először SCP-058 megtámadta a(z) ██ oldalt, ezzel ██ -nyi fakultás és ██ -nyi ügynök halálát okozva. Ezt követően SCP-058 támadást rendezett
███████████ városa közelében, ezzel több, mint ██ -nyi lakos halálát okozva és 70%-os kárt
eredményezett a környező épületekben. A kitörést követő elemzések kimutatták, hogy a legtöbb halálesetet egy égési és égés-szerű sérülésnek tulajdonítható, melyet egy a szervezetben szétterjedő "fullánk folyadék" eredményez. SCP-058 szintén felelőssé tehető a szerkezeti károk többségéért. █████████ SCP-058 csak az összhalálozás 8%-áért felelős, a főbb bizonyítékok [ELTÁVOLÍTOTT ADAT].

SCP-058 végleges tárolásra akkor került, miután összezúzódott és cselekvőképtelené vált, még pedig
azért, mert SCP-058 - ra nagy mennyiségű – az épület mennyezetéből származó – falazat omlott. SCP- 058 - at az ügynökök és az mozgósítható harci alakulatok elkapták és átszállították a ████████ részre. SCP-058 3 héten keresztül tárolásra került a(z) ████████ részen, mialatt minimálisra csökkent szökési kísérletek száma, mindez tulajdonítható mind a fizikai sérüléseknek, mind a(z) █████████ okozta puffadásnak, az első kitörési incidens alatt. Ezen folyamat alatt SCP-058 - cal végezhető kísérletek korlátozottak, ugyanis még a jelenlegi sérült állapotban is magas a fenyegetettségi szint.

SCP-058 ████ év / ██ hónap / ██. napján kitört az elszigetelési kamrából, mialatt egy másik SCP
elszigetelési területre szállították át, ezzel számos halálesetet és sérülést okozva a szállító személyzetben. SCP-058 - at végül ██████ ügynök tette cselekvő képtelenné, még pedig az által, hogy egy M1-es tankkal áthajtott SCP-058-on, ezzel a páncélozott jármű aljához rögzítve azt. Ezt követően SCP-058 - at biztonságba helyeztük és átszállításra kerül a fegyveresen őrzött 14-es Biotárolási Területre.
Artwork by alexandreev 


Forrás: SCP Wiki
Az iszonyatosan fantasztikus fordítás szerzője és forrása (basszus ennyire hitelesen nem tudtam volna lefordítani scp-058 beszédét (Interjú 058-04)): Baltazár
SCP-066
(Erik játéka)
(Nem saját fordítás)

Besorolási Osztály: Euclid

Különleges Elszigetelés Eljárás: SCP-066 egy páncélszekrényben kell tartani 21 - es Oldalon. Kettes vagy magasabb szintű személyzet végezhet kísérletet SCP-066 - tal a szükséges kérelem kitöltése után. A kutatóknak le kell jegyezniük a kísérletük eredményeit a Kísérleti Jegyzetek 066-Bétába.

SCP-066 egy volfrámkarbid dobozban kell tartani a 21 - es Oldalon, nagy-értékű tárgyként, egy raktár épületben. Havonta egyszer a dobozt manuálisan kell átvizsgálni annak, belső terének esetleges sérüléseit megfigyelendően – ugyanis SCP-066 elpusztít minden felvevő készüléket, melyet a tároló doboz belsejébe helyeznek–; ha a tároló egységen sérülés van jelen, SCP-066 egy új dobozba kell áthelyezni. Ezt a feladatot egy erre a célra fenntartott robot karral kell végre hajtani három másodperc alatt.

Leírás: SCP-066 egy amorf kupac, mely összefont fonalakból és szalagokból áll, hozzávetőleges tömege 1 kg. SCP-066 szálai egyénileg és manipuláltan is vételezhetőek; mikor ez megtörtént, egy diatonikus skála (C-D-E-F-G-A-B) jelzéseit bocsátotta ki magából az objektum. 
Amikor SCP-066 hat vagy több jelzést bocsát ki, azok változó jellege és időtartama jó hatással van.
SCP-066 semmiféle manipulációra sem fog reagálni mindaddig, amíg más egyéb hatás kibocsátása éppen folyamatban van.
SCP-066 alakja a 066-2 Incidens előtt.


066-2 Incidens Előzményei, és Eredményei:
- SCP-066 felvette egy kis macska alakját 17 percre. A kismacska barátságos és játékos viselkedést mutatott, illetve nem voltak karmai.

- Egy akusztikus gitárral és vokális kísérettel eljátszott, 4 perces dal, ennek, énekesének/zeneszerzőjének a neve ██████████. A dalszövegében egy figyelmeztetés halható, mely figyelmezteti a hallgatót arra, hogy ne használjon éles tárgyakat szülői felügyelet nélkül.

- Egy csokoládés muffin, rajta csokoládés cukor mázzal és egy égő gyertyával a tetején. Megjegyzendő, hogy ezen hatás előtt kibocsátott hangok megegyeznek egy nyitó „Boldog Születésnapot” dallal. SCP- 066 reagáló képessé válik, miután a fent említett muffin elfogyasztásra került.

066-2 Incidens: 2008. Április. 8.-án, D-066-4437 parancsba kapta, hogy egy olló segítségével távolítson el egy kis részt SCP-066 - ból, tesztelési célra. D-066-4437 elkezdte megvágni SCP-066 - ot, ekkor SCP-066 1 métert arrébb gurult, majd megállt és egy beazonosíthatatlan vinnyogó hangot bocsátót ki magából.

Mielőtt további utasításokkal tudták volna el látni, D-066-4437 újbóli kísérletet tett arra, hogy megvágja SCP-066 - ot; ekkor SCP-066 ismételten elgurult, majd azt kérdezte: „Te vagy Erik?”. Miután D-066- 4437 erre egy negatív válasszal felelt, SCP-066 a jelen képen látható formáját vette fel és elkezdett kibocsátani egy hangos, disszonáns, szaggatott hangot mindaddig, amíg D-066-4437 el nem hagyta a helyiséget.

SCP-066 alakja a 066-2 Incidens után. Megjegyzés: SCP-066 képes a „szemek” elforgatásával a különböző

mozgásokat és fényforrásokat követni. A fotográfiát Boggs ügynök készítette.

066-2 Incidenst követően: SCP-066 mostani viselkedése erősen ellentmond korábbi tulajdonságainak.
SCP-066 most már jelentős mobilitást mutat, míg korábbi alakjában csupán tapogatószerű részeit volt képes mozgatni nagy sebességen. Amíg SCP-066 nem képes vagy nem akarja használni ezt a képességét arra, hogy saját magát szállítsa, akkor időnként megpróbál kárt tenni az elszigetelési kamrában az által, hogy szálait a kamra falának dörzsöli, ezzel fokozatosan koptatva a falat. Ennek tekintetében úgy tűnik, hogy ez a folyamat rendkívüli hatást gyakorol a fal anyagára.

Továbbá, SCP-066 automatikusan jelzéseket és hatásokat fog kibocsátani bármely emberi lény jelenlétében, függetlenül attól, hogy az adott ember kölcsönhatásba lépett-e vele vagy sem. Ez a folyamat legalább 6 másodpercet vesz igénybe. A 066-2 Incidenst követően, az SCP-066 által kibocsátott hatások:
- Egy méh jelent meg az elszigetelési kamra közelében, ami megcsípte D-4436 - ot mielőtt elrepült volna. A méh nem került elkapásra. Jelenleg ismeretlen, hogy a méh hogy élhette túl az incidenst.
- SCP-066 Beethoven második szimfóniáját 140 decibel felett játszotta le, ezzel maradandó süketséget okozott 3 személyzeti tagnak és további 8 személyzeti tagnak maradandó hallás károsodást okozott.
- SCP-066 tároló helyiségben hirtelen és teljes fény hiányt tapasztaltak 5 órán keresztül. A szobában tartózkodó személyzet jelentette, hogy egy hangos lihegést hallanak a vállaik mögött, bár a hangnak nem volt nyilván való forrása.

Amikor SCP-066 nem kelt anomália-szerű jelenségeket, akkor állandóan „Erik” nevét fogja mondogatni,egy mély férfias hangon.

Forrás: SCP wiki
Fordítás forrása: Baltazár
SCP-217

Az Óramű Vírus)

(nem saját fordítás)
Besorolási Osztály: Keter

Különleges Elszigetelési Eljárások: SCP-217-et kettő fordított-nyomású légzsilip mögött kell tartani.Vegyi zuhanyos sterilizáció, egy teljesen zárt légterű öltözet, 24 órás utó-interakciós karantén és tesztelés kötelező minden személyzeti tagnak, aki belép az elkülönítő területre. Kitörés esetére, az elszigetelési ajtó felrobbantására, a kutatási körzet lepecsételésére és egy ZEER-217-11 nevű vegyi anyag levegőbe történő pumpálására kerül sor.

Bármely SCP-217-nek ki tett személyt el kell zárni és bent kell tartani megfigyelésre. Bármilyen tárgy, amely érintkezésbe lépett SCP-217-tel fertőtleníteni kell.

Leírás: SCP-217 egy vírus, jelenlegi eszközeinkkel nem gyógyítható, 100%-os a fertőzési ráta. A vírus megfertőz minden az állatok országába tartozó organizmust. A vírus testi érintkezéssel vagy testi váladékokkal terjed. SCP-217 egy nagyon erős betegség és képes a gazdatesten kívül akár évekig is életben maradni. A betegség lefolyása meglehetősen lassú, egyes alanyok esetében néhány évig is

eltartott mire a tünetek megjelentek.

SCP-217 megváltoztatja a biokémiai szerves szöveteket, ezzel a szerves anyagokat szerves fémekké rendezi át. A folyamat – beleértve ezt a változást is –, nem teljesen ismeretes, viszont az előrehaladott állapotok eléggé jól dokumentáltak. Az alany elkezd átalakulni egy összetett elrendezésű fogaskerekek és óraművek összességévé, melyek átveszik a korábbi szervek biológiai funkcióját. Az előrehaladott állapotban a fertőzés nagyon fájdalmas hatást vált ki, bár a korai fázisok gyakorta észrevehetetlenek, mellyel egy homályos zavart érzés, álmatlanság, és ízületi merevség társul. A szívet fogaskerekek és kis
csövek, az ízületeket fogaskerék hálózatok, ellenben a szemet nem egy „kézzel tekerős” kamera helyettesíti, stb.

SCP-217 először a test külsején mutatkozik meg minden élőlényen, kivéve az emlősöket. Az emlősök esetén először a test belső szerkezetét alakítja át, mielőtt a test külső oldalán nyilvánulna meg. Ezzel létrehozva egy nagyon hosszú idő periódust, mely periódus alatt az alany, a fertőzésnek nincs is tudatában. SCP-217 látszólag teljesen átalakítja a test belsejét, mielőtt bármifajta külsőleg látható
tünetet mutatna. SCP-217 a múltban megfertőzte számos nagyváros területét, legfőképpen ███████████.

Kimutatták, hogy az elmeállapot jelentősen csökkent a fertőzésnek a középső előrehaladott állapotában. Az alanyok viselkedései hasonlóak: tetteik nagyon unottak és gépiesek, könnyen összezavarodnak, és figyelem zavarosakká válnak, illetve általában ingerlékenyek, mikor nem szembesülnek újabb problémákkal. Emellett, egy teljesen átalakult agyon végzett vizsgálat [ELTÁVOLÍTOTT TARTALOM].


Dokumentum #217-6: Tünet jegyzetek:
SCP-217-tel megfertőzött alanyok korai állapotban, nem jelentettek jelentősebb tüneteket, eltekintve a fokozott kedvetlenségtől, és az általános érzelmi reakció hiánytól. Néhányan „csapkodó” vagy „mozgó” érzést éreznek a bőrük alatt, mellyel egy „ketyegő” hang társul. Ez a zaj látszólag a legkiemelkedőbb, amikor SCP-217 megfertőzi a vállakat, a nyakat, és a fejet; azonban ez a hang hallhatóvá válik, ha a

felvevő készüléket a fertőzött területnek nyomjuk.
Az SCP-217 kezdeti fertőzése – mint, ahogy azt korábban is említésre került –, szinte észrevétlen. A fertőzés előrehaladtával az alanyok elkezdenek érezni egy éles, kínzó fájdalmat az átalakult területeken. Ez a kínzó fájdalom egy kés ejtette vágáshoz vagy egy mély izom szakadáshoz hasonlítható, és ez órákig vagy akár néhány napig is tarthat – ez persze függ az alanytól és a fertőzött területtől. Az új
óramű szervek egy rövid időre szét szakítják és szét hasítják a szöveteket, mielőtt teljesen beépülnének és rátelepednének a környező szövetekre – úgy véljük ez a folyamat tehető felelőssé az alanyok fájdalmáért. Úgy tűnik a fertőzött területek főleg sárgarézből, acélból, és vasból készültek, de más anyagok is megfigyelhetők benne, mint például bőr, gumi, üveg, fa, és más egyéb alapanyagok. Megjelenésük
ellenére az alkatrészek teljes terjedelmükben szerves anyagokból épülnek fel, és továbbra is magukban hordozzák az alany DNS-ét. Az érintett szervek és szövetek látszólag az átlagosnál rugalmasabbak, amelyek azonos erősségűek és sűrűségűek, mint az anyagok, amire hasonlítanak, az átlagos szövet sűrűség helyett. A sérült területek idővel rendbe jönnek, de ez sokkal lassabb, mint a szokásos emberi

regeneráció.

A sérült területek azonnal „javítható”, még pedig az által, hogy új és azonos típusú részekkel helyettesítik a sérült területeket. A tesztek kimutatták, hogy nincs káros hatással az alanyra, ha egyes részeket átlagos anyagokból – pl.: acélból, fából, vagy bőrből –, készült részekkel helyettesítjük a bio- mechanikai óraművet.

A legriasztóbb az egészben, hogy az SCP-217-tel fertőzött emberek hónapokon, sőt akár éveken át észrevétlenek maradhatnak. Így a fertőzés olyan könnyedén tud terjedni, hogy akár több százak is megfertőződhetnek anélkül, hogy megfelelő elszigetelési eljárást tudnánk foganatosítani. A fertőzés a leggyorsabban nagy irodákban, bevásárlóközpontokban, és egyéb nagyméretű emberi koncentrációkon
terjed.

Megjegyzés: Bármi vagy bárki, feltehetően vagy bizonyítottan fertőzött SCP-217-tel, tilos SCP-882 közelébe engedni.

Függelék: Az SCP-217 és az SCP-229 közötti kereszt-kísérlet csak is O5-ös jóváhagyásával

engedélyezhető.

Forrás: SCP Wiki
Fordítás Forrása Baltazártól: itt 
SCP-016
(Az Értelmes Mikro-organizmus)
(Nem saját fordítás)

Besorolási Osztály: Keter

Különleges Elszigetelési Eljárások: SCP-016-ot egy 5 méter x 5 méter x 5 méter-es szobában kell tartani, melynek hőmérsékletét folyamatosan nulla Celsius fok alatt kell tartani. Magát SCP-016 - ot mindig egy Petri-csészében kell tárolni, egy elszigetelési kockában, hacsaknem a 4 vagy az O5-ös szintű személyzet máshogy nem rendelkezik erről. Az SCP-016 –tal végzett kísérletek teljes dokumentációját előzetesen be kell nyújtani és majd csak ez követően lehet mintát vételezni és megkettőzni SCP-016 -ot. Ezen eljárások be nem tartása a kísérlet beszüntetését vagy a kísérletet végző személy, D-osztályú személyzetté való lefokozását vonja maga után. Csakis a felhatalmazott személyek számára engedélyezhető a mintavételezés és a kísérletek végzése SCP-016 - tal a BC-L5 - ös elkülönítési körülmények között.
Amennyiben SCP-016 képes kitörni a fent említett eljárások ellenére, egy direktív bázis személyzet végrehajt egy Szigma Kódú lezárást és egy elszigetelési tervet. A biztonsági erők – akik szabványos Egyéni Védőeszközöket, bio-ellenes és vegyi-ellenes felszerelést viselnek –, ott a helyszínen likvidálják a fertőzött személyzetet, amennyiben a fertőzés 48 óra elteltével sem kerül elszigetelésre, a helyszínen nukleáris eszköz (atombomba) bevetésére kerül sor. A fennmaradó személyzetet evakuálása, semmilyen körülmények között sem megengedhető.
Kimutatták, hogy SCP-016 a vérben 6 órán át képes életben maradni, míg a levegőben csupán néhány percig. Kimutatták, hogy a nem szerves anyagokat hatékonyan lehet fertőtleníteni, nagy intenzitású ultraviola fénnyel és magas koncentrációjú klóros fehérítővel (hypóval).

Leírás: SCP-016 egy vérrel terjedő kórokozó, melyet egy bányász vérében mutattak ki, aki a █████ban dolgozott, a bányász egy mély szén lelőhelyen sérült meg. Elmondása szerint a seb a bánya szénporával szennyeződött, feltehetően a munkásban lappangott a fertőzés. Az ezt követő néhány napban, SCP-016 folytatta a fennmaradó alkalmazottak megfertőzését a bányász táborban, valamint egy CDC válság kezelő csoportot is útnak indítottak a járvány megállítására. Az alapítvány személyzete
átvette az ügy kivizsgálását és minden érintett személyt likvidált. A zérus beteget fogságba helyeztük és a bánya aknát egy robbanószerkezettel beomlasztottuk.
SCP-016 lappangási ideje 24 órától 2 évig is terjedhet, ez persze függ az emberi gazdatestek lélekszámától és azok előfordulásától. Az első tünetek hasonlóak az általános megfázáshoz, beleértve a szemviszketést, orr folyást, köhögést és az egyéb testi fájdalmakat. A második fázis 48 óra elteltével kezdődik meg és egy szabályozott vérzéses lázból áll, ekkor az organizmus kis mennyiségű vérzést okoz
a léghólyagokban, ezzel beszívódik a fertőzött vér a tüdőbe – aeroszolos hatást elérve ezzel. A harmadik fázis alatt a gazdatest – úgymond összeomlik és kivérzik – minden test nyílás sűrű vérzésbe kezd, beleértve az orrot, a könnycsatornákat, a végbélnyílást, a bőr pórusokat, a szájnyílást, és a húgycsövet, illetve nők esetén a méhet. A negyedik fázisban az alany vérnyomása hirtelen felszökik: a megfigyelt gazdatest 5 méteres sugárban vért hányt. Amennyiben a gazdatest képes túlélni a szinte
teljes kivéreztetést, akkor abban az esetben a kórokozó még egyszer lappangóvá válik, mielőtt visszatérne az inkubációs fázisba.

A szokatlanul magas stressz érzet az, ami megkülönbözteti az SCP-016-ot más vérzéses lázat okozó kórokozóktól, mint például az Ebola és a Marburg-vírustól. Ha az alany nagy stresszel járó helyzeteken megy keresztül – mint például az élet-veszélyes helyzetek –, akkor az organizmus megváltoztatja túlélési taktikáját és gyorsan elkezd elszaporodni a testben, ezt követően felülírja a gazdatest DNS-ét, és gyors sejt-osztódást okoz. Jelentős élettani elváltozások jelentkeznek az első 24 órán belül, majd az
ezt követő két héten belül teljes testi helyreállás következik be. A gazdatestek többsége nem éli túl e folyamatot, mivel a vírus jelentős igénybe vételt gyakorol a testre.

Az átalakulás egyik érdekes mellékhatása a növekvő agresszivitás. Úgy hisszük, hogy ez a fertőzés terjedésének maximalizálására szolgál, hasonlóan, mint a veszettség. Második megjegyzés, azok az alanyok, akiket testi átalakulásnak vetettek alá, többé már nem mutatják SCP-016 vérzéses tulajdonságait: mindazonáltal, ha egy alanyt egy már korábban átalakult gazdatestet fertőz meg, akkor az alanynak ugyanúgy keresztül kell mennie SCP-016 szokásos fertőzési folyamatán. 

Függelék: Kísérleti Napló – SCP-016 Átalakító Tulajdonságai

Alany D-016-1: Egy D-osztályú személyt megfertőztünk SCP-016-tal. Az első tünetek jelentkezéséhez 24 órán át az alany kamráját lassan vízzel árasztottuk el. SCP-016 teratomorfikus állapotba jutott, az alany tüdejét kopoltyúvá alakította. Az alany további 2 héten át maradt életben, miután SCP-016 az alany végtagjait uszonyokká alakította, emellett szem sorvadást okozott és az alany hallását cet- típusúvá Echó Lokációs halássá fokozta. Az alany kamráját lecsapoltuk ezzel fulladást okozva az
alanynak; később a testet boncolás nélkül elhamvasztottuk.
Artwork by SunnyClockWork


Alany D-016-2: Egy D-osztályú személyt megfertőztünk SCP-016-tal. Az első tünetek jelentkezéséhez 24 órán át az alany kamráját lassan vízzel árasztottuk el. SCP-016 teratomorfikus állapotba jutott, ezzel gyors izom és csont növekedést idézve elő az alany ujj ízületein. Ezt után az alany megpróbált megszökni a kamrából azáltal, hogy átüti a megerősített acél ajtót. Az alany nem járt sikerrel és megfulladt.

Megjegyzés: Két azonos körülmény, két különböző eredmény. Érdekes. - Dr. ████████

Alany D-016-3: Egy D-osztályú személyt megfertőztünk SCP-016-tal. Az alany korábban
vegyészmérnök volt, aki megmérgezte feleségét, miután rájött, hogy a felesége házasságtörést követ el. Az első tünetek jelentkezéséhez 24 órán át az alany kamráját lassan vízzel árasztottuk el. SCP-016 teratomorfikus állapotba jutott, ezzel az alany mellkasán egy szokatlan szervet növesztett, mely egy kamrából és két külön csőből állt. A szerv továbbra is vizet szívott magába és egyre csak duzzadt, amíg az Alapítvány személyzete észre nem vette, hogy mire készül kísérletet tenni SCP-016. A személyzet az
alanyt egy fegyverlövéssel semmisítette meg. Az említett szerv számos acetilén gázzal és oxigénnel töltött zacskókkal volt tele.

Alany D-016-4: Egy D-osztályú személyt megfertőztünk SCP-016-tal. Az alanyt utasították, hogy koncentráljon a szárnyak formálásra. Stressz alkalmazása nélkül. SCP-016 nem jutott teratomorfikus állapotba. Az alany a 3. fázisban halt meg, vérveszteség következtében.

Alany D-016-5: Egy D-osztályú személyt megfertőztünk SCP-016-tal. Az alanyt egy akril dobozba helyeztük, melyet 305 méteres magasságra függesztettünk fel a bánya akna tetejére, majd utasították az alanyt, hogy koncentráljon a szárnyak formálásra. A doboz külsejére egy időzítőt helyeztünk el, ami jelezte az alanynak, hogy mennyi ideje van hátra a doboz eleresztéséig. SCP-016 teratomorfikus állapotba került, ezzel egy csáp-szerű szervet növesztve az alany bal csuklóján, a pókok fonócsövéhez
hasonlót: az alany kiterjesztette az említett szervet a doboz egyik légrésén keresztül és egy erős, selyem-szerű anyagot bocsátót ki, melyet arra használt, hogy a dobozt a kábelhez rögzítse. Az alanyt megsemmisítettük, az által, hogy mikor a visszaszámláló elérte a nullát, akkor mi egy bombát robbantottunk fel az alany teszt kamrájában.

Megjegyzés: Wow! Fantasztikus fordítás lett! Élvezet is volt olvasni. A fordítás forrása: itt Baltazártól 

Forrás: SCP Wiki

SCP-096

( A FÉLÉNK SRÁC)


Besorolási osztály: Euclid

Speciális elzárási eljárás: SCP-096 elnevezésű alanyt elhelyezése egy 5 m x 5 m x 5 m-s kocka alakú, légmentesen záródó acél cellában történik.Hetente történő ellenőrzés javasolt, esetleges repedések vagy lyukak kialakulásának megelőzése érdekében. Mindenféle kamera, vagy optikai eszköz tiltott SCP-096 cellájában!A biztonsági személyzet, előre telepített nyomásérzékelőket és lézeres detektort használ, hogy biztosítsa az SCP-096 jelenlétét a cellában.

Képet vagy egyéb felvételt készíteni szigorúan tilos az alanyról Dr. ███és O5 - engedélye nélkül!



Leírása: SCP-096 kb. 2.38 m magas, humanoid jellemzőkkel rendelkező lény. Az alany rendkívül alacsony izomzattal rendelkezik, a testtömeg elemzésével enyhe alultápláltságot mutat. A kezek aránytalanok a test többi részéhez képest, nagyjából 1.5 m hosszúak. A bőr mentes a pigmentációtól és nincs jele testszőrzetnek.
SCP-096 a négyszeresére tudja kinyitni állkapcsát, egy normál emberéhez képest. A többi arcvonás hasonlónak mutatkozik az átlag emberéhez, kivétel a szemek, amiken szintén nem mutatkozik pigmentáció.  Még nem tudni, hogy SCP-096 vak- e vagy sem. Semmi jelet nem mutat magasabb rendű agyi funkcióról, úgyhogy nem tekinthető értelemmel rendelkező lénynek.

SCP-096 rendkívül nyugalmas lény, az érzékelők azt mutatják, hogy a nap java részét a keleti fal felé fordulva tölti. Ha azonban bárki meglátja az alany arcát közvetlen, vagy felvételről, legyen az egy kép vagy kamera felvétel a lény egy rendkívül erős érzelmi állapotba kerül. Ez az állapot abból áll, hogy SCP-096 elkezdi kezeivel eltakarni az arcát, üvölteni, sírni és értelmetlenül gagyogni kezd. Körülbelül 1 vagy 2 percre rá, miután megtekintették az arcát, az alany elkezd rohanni a személy felé, aki éppen ránézett az arcára (őrá ezen túl SCP-096-1 -ként hivatkozunk).
A dokumentált sebesség harmincöt (35)km/h-ról ███ km/h-ra változott. Úgy tűnik, ez függ SCP-096-1 távolságától. Ettől a pillanattól nincs semmi akadály, ami SCP-096 útjába állna. SCP-096-1 pozíciója nincs hatással SCP-096 reakciójára;úgy tűnik, hogy a lény valahogy érzékeli SCP-096-1 lokációját, helyzetét.
Megjegyzés: SCP-096 reakciója nem lép érvénybe, művészi ábrázolás megtekintésének hatására. (lsd.: Dokumentum -096-1).
Miután SCP-096 áldozatához érkezik, megöli, majd [ELTÁVOLÍTOTT ADAT] SCP-096-1-t. Az alany az esetek 100%-ban nem hagyott nyomot áldozatából. SCP-096 ezután leül pár percig, majd visszatér a nyugalmi állapotába, utána megpróbál visszatérni a természetes élőhelyéhez, [SZERKEZTETT ADAT].
A tömeges  szerencsétlenségek  kialakulásának  lehetősége miatt, beleértve a az Alapítvány titkainak megsértését és a sok polgári életveszteséget,   az alany visszajuttatása Alpha prioritást élvez.
Dr. ███ kérelmezte SCP-096 azonnali kivégzését (lsd: Interjú 096-1). Jóváhagyásra vár.  Kivégzési kérelem elfogadva. Végrehajtója: Dr. ███  helyszíne: [SZERKEZTETT ADAT]. lsd.: 096-1-A incidens.

Figyelem: Próbálom majd lefordítani az incidenseket is, eléggé érdekesek. Addig viszont kéretik megtekinteni az alany eredeti oldalát. 

Forrás: [ELTÁVOLÍTOTT ADAT] (:P Amúgy meg SCP Wiki)

Codeberry programozó iskola

  Valamikor született egy ember, aki ahogy nőt, fejlődött minden szeretett volna lenni: Színész, énekes, tanár, újságíró, rendőr stb.

De az élet egy másik útra terelte:

 Ez az ember én vagyok. A vágyam, hogy megtanuljak programozni.
Ebben segít a Codeberry programozó iskola. Sokan ajánlották nekem az elején, de mivel online volt, kételyeim voltak felőle.

Ezek a kételyek hamar feloszlottak, ugyanis vannak ingyenes anyagjaik, amit ki lehet próbálni, és bármit lehet tőlük kérdezni, mielőtt belevágnál.

Szóval, azért írok most erről, mert egyszerűen csak ajánlani tudom.

-Ajánlani tudom annak, aki nem ér rá tanfolyamokra járkálni, hanem otthon szeretné beosztani az idejét. (Kismamák, és munka mellett tanulók előnyben!)

- Ajánlom annak, aki a programozásban, a web fejlesztés területét választaná. Vagy kezdő programozó, vagy ki szeretné egészíteni a tudását ezen a téren. (HTML, CSS, Javascript...)

- Ajánlom azoknak is, akik nem tudnak "maguktól" megtanulni dolgokat, hiszen ahogy csatlakozik a Codeberryhez egy remek közösség tagja lesz. Így bármikor felteheted a kérdésedet, vagy kapsz segítséget ha elakadnál.

"Én naponta egy órát tanulok körülbelül, kivétel vasárnap, mert az számomra pihenőnap, és elég szépen haladok a tananyaggal. Voltak már elakadásaim, amin hamar túl is léptem, hiszen tudtam, ki(k)hez kell fordulnom. 
Egy problémám van vele, hogy igazából csak webfejlesztés terén foglalkozik a programozással. Jó lenne ha szélesíteni a köreit, bármilyen téren."
  
Hidd el, megéri egy pillantást vetni rá :

https://codeberryschool.com/hu/






Még egy kis szünet! Aztán majd....

Elnézést kérek minden bloglátogatótól! Hamarosan visszatérek a fordításokhoz. Szerencsére úgy rendeződtek a dolgaim, hogy tudok időt fordítani az SCP-re. (Ez nekem is jó, mert vele együtt fejlesztem az angol tudásom.)

 Addig aki ismeri az SCP-t biztos hallott már a SCP containment Breach játékról. Megéri egy ingyenes jó kis horror játék. Azért hirdetem itt, mert újabb frissítésekre került sor, bár a játék eléggé régi motorral rendelkezik. Én mai napig libabőrös leszek, ha játszom vele:

http://www.scpcbgame.com/


Visszatértem

Sziasztok! Láttam a kommenteket, és tudom, hogy sokáig nem volt aktív a blog. Remélem még ez még nem vette el a kedveteket erről az oldalról. A lényeg az, hogy költözés volt az életemben, és egy saját laptopra is várnom kellett stb.

  Szóóóóóval!
Ha van fordításotok ide küldjétek légyszíves: BonitaRevolver@gmail.com

Együtt könnyebb!